Így néz ki Sziget nélkül a sziget
Az óbudai Hajógyári-szigeten immár ötödik éve megtartott Diáksziget vitathatatlanul Európa egyik legnagyobb és legelismertebb ifjúsági rendezvényévé nőtte ki magát. Az évek során egyre növekvő látogatólétszám, a nemzetközi elismerés, díjak, pozitív sajtóvisszhang és nem utolsósorban olcsósága és az üzleti siker révén a Sziget mára a magyar közvélemény döntő többsége számára is elfogadhatóvá vált
– írták a Szigetről, vagyis akkor még Diákszigetről 1998-ban a Korunk című lap “A Diáksziget az új középosztályé?” címet viselő cikkében. Az egyre növekvő létszám és a folyamatos változás a későbbi években is jellemezte a Szigetet, írtunk mi is például arról, hogyan változott a fesztivál befogadóképessége az évek alatt (ami tavaly Ed Sheeran koncertjén érte el az újabb maximumot), de megnéztük azt is, hogy 1993 óta hogyan alakult a fesztivál napi- illetve hetijegyeinek ára. A fesztivál alapítójával,Gerendai Károllyal a fesztivál 25. évfordulóján nosztalgiáztunk a kezdetekről. Idén fesztivál híján összegyűjtöttük, mit várhattunk volna a 2020-as fesztiváltól, ha lett volna, illetve hogy mi tette érdekessé tavaly a 2019-ben az angolok kedvenc fesztiváljának is kikiáltott Szigetet. Maga a sziget viszont idén pihen, a parknak huszonhét éve ez az első olyan nyara, amikor nem söpör rajta végig az emberáradat. Fotók a Hajógyári augusztusáról régen és most.
- KULTÚR
Dombrovszky Linda filmje is versenybe szállhat a Golden Globe-ért
A tévéfilm Szabó Magda azonos című regénye alapján készült.
TEGNAP, 16:46
- KULTÚR
Úgy zárták le az operettszínházi zaklatás vizsgálatát, hogy nem hallgatták meg az áldozatokat
Ezt Gulyás Gergely ismerte el a kormányinfón. Az áldozatok ügyvédje állítja: nem igaz, hogy megkeresték volna az áldozatokat, csak azok nem reagáltak.